Dr. Kálnay Tamás

Dr. Kálnay Tamás

Plasztikai sebész, sebész


„Hogy tökéleteset alkothassunk, nemcsak jó kézügyességre, hanem a szépet, a harmóniát meglátni tudó szemre is szükség van. Vallom, hogy a pácienseim igényeit megismerve, velük közösen kialakított kezelési tervvel érhető el a legszebb eredmény és a legnagyobb megelégedettség."

A Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1998-ban diplomáztam. 2004-ben tettem szakvizsgát általános sebészetből, majd 2014-ben második szakvizsgát plasztikai és égéssebészetből.

Sebészeti szakmai gyakorlatomat az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház Sebészeti és Érsebészeti Osztályán, majd 2006-tól a BM Kórház, annak megszűnése után 2007-től a Honvédkórház II. Sebészeti Osztályán szereztem.

2009-től foglalkozom plasztikai sebészettel. 2012-től tíz éven keresztül főállásban dolgoztam az MHEK Honvédkórház Plasztikai és Égéssebészeti Osztályán, ahol a rekonstrukciós és esztétikai plasztikai műtéti beavatkozások széles körét végeztem.

2014-től folytatott magánpraxisomban a sebészeti beavatkozások mellett, széles körű orvosesztétikai kezeléseket is végzek.

Tagja vagyok a Magyar Plasztikai Helyreállító és esztétikai Sebészeti Társaságnak, a Magyar Sebészeti Társaságnak, a Magyar Égési Egyesületnek és az European Burns Associationnek.

Gyermekkorom óta foglalkozom szobrászattal. Több hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltem műveimmel. A plasztikai sebészet számomra nem csak hivatás, hanem hobbi is, ahol ötvöződik az alkotás és a segítségnyújtás, gyógyítás öröme.

Meggyőződésem, hogy a lehető legszebb esztétikai és legteljesebb funkcionális eredmény eléréséhez a magas szintű szakmai ismereteken, precizitáson, jó kézügyességen túl, a szépet, harmóniát meglátni tudó szemre is szükség van. Igyekszem ezt nyújtani a hozzám fordulóknak.

Rendelési idő:

Változó. A lap aljára görgetve az előjegyzési naptárban láthatók a szabad időpontok

Időpontfoglalás
ONLINE

TELEFONON

Munkatársunk várja hívását hétköznap
9 és 20 óra között: a +36-30-289-5556-os telefonszámon.

Dr. Kálnay Tamás által végzett kezelések, beavatkozások:

Orvosesztétikai kezelések:

Botox kezelések:

  • Ránckezelések
  • Izzadásgátló kezelések (hónalj, tenyér, talp, hajas fejbőr)
  • Mezobotox kezelés

Hyaluronsav kezelések:

  • Ráncfeltöltés
  • Ajaktöltés
  • Szem alatti karikák töltése
  • „Arcszobrászat”(járomív, szemöldök ív, halánték mélyedés,
    állkontúr, állcsúcs)
  • Skinbooster kezelés

Szálbehúzásos arc-, áll-, nyakkezelések:

  • Bioszálas bőrfeszesítés
  • Felszívódó COG szálas „thread lifting” kezelések

Injekciós zsírbontó kezelések, cellulit kezelés (Aqualix, Belkyra, Alidya)

Kóros hegek (keloid) injekciós kezelése

Alsóvégtagi visszértágulatok injekciós kezelése, hab szkleroterápia (Aethoxysklerol)

Plasztikaisebészeti beavatkozások:

Bőrsebészet:

  • Bőrelváltozások (anyajegyek, fibrómák, szemölcsök, jó- és rosszindulatú bőrdaganatok, ateróma) eltávolítása, szövettani vizsgálattal (kimetszés, sz.e. lokális lebenyplasztika, bőrátültetés)
  • Bőr alatti elváltozások eltávolítása (pl. lipóma)
  • Baleset, égés utáni hegek, kóros hegek (keloid) plasztikája, nano fat kezelése

Arcon, fejen végzett beavatkozások:

  • Szemhéjplasztika
  • Szemöldökemelés
  • Homlokplasztika
  • Arcplasztikák
  • Fülplasztika
  • Saját zsír töltése arcba (nano fat transfer)
  • Rinophyma műtét

Mellplasztikák:

  • Mellnagyobbítás implantátummal, saját zsír töltéssel
  • Implantátum csere
  • Mellfelvarrás
  • Mellkisebbítés
  • Gynecomastia műtét

Testplasztikák:

  • Hasplasztika
  • Kar-, combplasztika
  • Zsírleszívás

Intimplasztika

  • Kisajak plasztika (kisebbítés, szimmetrizálás)
  • Nagyajak plasztika (kisebbítés, saját zsír töltés)